Mikor voltál utoljára igazán jelen?

Egyre gyakrabban mondjuk: elfáradtunk. Pedig nem feltétlenül dolgozunk többet, mint korábban. Ami igazán kimerít bennünket, az az, hogy ritkán vagyunk ott abban, ami éppen történik. A jelenlét lassan luxussá vált – pedig alapvető emberi szükséglet.

Evés közben e-mailezünk, beszélgetés közben üzeneteket írunk, pihenés közben a következő feladaton gondolkodunk. Testben jelen vagyunk, lélekben állandó mozgásban. Ez a szétszórt figyelem eleinte észrevétlen, később viszont fáradtságként, kiüresedésként jelentkezik.

Jelen lenni nem boldogságot jelent, hanem azt, hogy nem menekülünk el abból, ami van. Nem siettetjük, nem elemezzük, nem akarjuk azonnal megjavítani. Csak ott maradunk benne – egy pillanatig.

Mert a jelenlét lassít. És a lassulás gyakran hoz felszínre olyan érzéseket, amiket napközben elnyomunk. Ezért választjuk sokszor a figyelemelterelést: zajt, telefont, állandó elfoglaltságot.

A jelenlét nem egyszeri döntés. Apró, ismétlődő pillanatokból áll össze: amikor végighallgatunk valakit, amikor nem nyúlunk azonnal a telefonért, amikor hagyjuk, hogy egy érzés végigfusson rajtunk.