Miért vonzódunk újra és újra ugyanahhoz a típushoz?
Sok nő számára fájdalmas felismerés, amikor egy új kapcsolatban egyszer csak ismerős érzések jelennek meg. Mintha már jártunk volna itt: ugyanazok a konfliktusok, ugyanaz a bizonytalanság, ugyanaz a hiányérzet. Pedig tudatosan mást akartunk. Más embert, más dinamikát, más véget. Mégis újra és újra ugyanabba a mintába csúszunk bele.
Ennek hátterében ritkán áll véletlen. Sokkal inkább olyan érzelmi minták működnek bennünk, amelyek korábbi tapasztalatokból, gyerekkorból vagy meghatározó kapcsolatokból származnak. Az idegrendszerünk számára az ismerős helyzetek – még ha fájdalmasak is – biztonságosabbnak tűnnek, mint az ismeretlen. Ami kiszámítható, azt könnyebben kezeljük, még akkor is, ha közben szenvedünk benne.
Gyakran nem magát az embert választjuk újra, hanem az érzést. A küzdelmet, a bizonytalanságot, a bizonyítás vágyát vagy éppen azt a reményt, hogy „most majd másképp lesz”. Ez nem tudatos döntés, hanem egy mélyen rögzült belső forgatókönyv, amely újra és újra aktiválódik, amikor kapcsolódni kezdünk valakihez.
A változás nem ott kezdődik, hogy magunkat hibáztatjuk: „miért vagyok ilyen”, „miért nem tanulok végre”. Épp ellenkezőleg. A fordulópont akkor jön el, amikor kíváncsisággal és együttérzéssel kezdünk magunkra nézni. Amikor megkérdezzük: mit keresek ebben a mintában? Mit próbálok megoldani vele? Mire vágyom valójában?
Az önismeret ebben a folyamatban nem ítélkezés, hanem felszabadítás. Nem arról szól, hogy mindent megmagyarázzunk vagy kontrolláljunk, hanem arról, hogy felismerjük: van választásunk. Amint tudatosulnak a minták, már nem automatikusan ismétlünk – hanem dönthetünk.
A tudatosság új lehetőségeket nyit meg. Nem egyik napról a másikra, nem tökéletesen, de egyre tisztábban. És talán egyszer azt vesszük észre, hogy valami egészen máshoz vonzódunk. Olyan kapcsolathoz, amely nem ismerős a fájdalmáról – hanem új a nyugalmában.