Miért sírunk olyan dolgok miatt, amiken elvileg „túl kéne lépni”?

„Túl kéne már lépned rajta.” „Nem nagy dolog, miért sírsz?” „Másnak sokkal rosszabb.” Ismerős mondatok. És mégis, néha egy apró megjegyzés, egy régi emlék, egy szakítás utórezgése vagy egy váratlan dal a rádióban könnyeket csal a szemünkbe akkor is, ha fejben már rég lezártuk. De miért történik ez? És miért teljesen normális?

A racionalitás és az érzelmi feldolgozás nem ugyanaz az agyi rendszer.
Hiába értjük fejben, hogy valami már nem számít, az érzelmi memória saját tempóban gyógyul. A sírás nem visszaesés, hanem feldolgozás.

A modern kultúra gyors gyógyulást vár el:

• szakítás utáni pozitív átalakulás
• önelfogadás és önszeretet
• motivációs idézetek

Pedig a gyász, a veszteség, a csalódás nem algoritmus szerint működik, idő kell neki.

Nem csak nagy traumák miatt sírunk. Egy régi barátság vége, egy megbántó mondat, egy ki nem mondott érzés is mikrotraumaként rögzülhet. Ezek időről időre aktiválódnak, egy illat, egy hely, egy mondat is kiválthatja őket.

A sírás biológiailag is hasznos:

• csökkenti a stresszhormonokat
• segít az idegrendszer megnyugvásában
• érzelmi feszültséget old

Sokunkat arra tanítottak, hogy:

• „ne sírj”
• „légy erős”
• „ne dramatizáld”

Ezért felnőttként gyakran szégyelljük az érzelmi reakcióinkat, és megpróbáljuk elnyomni őket, ami hosszú távon csak erősebb kitöréseket okozhat.

• Engedd meg a sírást, ítélkezés nélkül
• Ne hasonlítsd mások fájdalmához
• Írd le, mi bánt
• Beszélj róla- baráttal, terapeutával
• Emlékeztesd magad: az érzelmek nem tudatosak, hanem emberiek

A túllépés nem egy nap, hanem hosszabb folyamat. Lehet, hogy már nem akarod vissza azt, ami volt, de a tested és az érzelmeid még emlékeznek.