Anyu kedvence - tényleg létezik?

Kevés mondat tud akkora csendet vágni egy családi ebéd közepébe, mint ez: „Ő mindig is anyu kedvence volt.” Van, aki nevetve mondja, van, aki félmosollyal, és van, akinek a hangjában évtizedes sértettség rezdül. De vajon valóban létezik kedvenc gyerek vagy csak a testvéri rivalizálás nagyítja fel a különbségeket?

A kimondatlan kivételezés

A pszichológiai kutatások szerint a legtöbb szülő még ha nem is tudatosan, másként reagál a gyerekeire. A gyerekek személyisége eltérő, másképp kérnek figyelmet, más területen sikeresek, másban sérülékenyek. A különbség önmagában természetes. A probléma akkor kezdődik, amikor a különböző bánásmód értékítéletté válik a gyerek fejében.

Ha az egyik testvért okosnak, a másikat szétszórtnak címkézik, ha az egyik dicséretet kap, a másik inkább kritikát, az hosszú távon identitássá alakul. A gyerek nemcsak azt érzi, hogy testvére több figyelmet kap, hanem azt is, hogy ő maga kevesebb.

A szerepek, amiket magunkkal viszünk

Sok családban kialakulnak láthatatlan szerepek, a „mintagyerek”, a „lázadó”, a „gondoskodó”, a „problémás”. Ezek a minták gyakran felnőttkorban is velünk maradnak. A kedvencnek tartott testvérre óriási megfelelési nyomás nehezedhet, míg a másikban állandó bizonyítási kényszer vagy csendes dac élhet.

Érdekes módon a kedvenc szerep sem feltétlenül előny. A kivételezés mögött sokszor nagyobb elvárás, kontroll vagy érzelmi függés húzódik. A másik testvér pedig, bár fájdalmas élményeket hordozhat erősebb önállóságot és autonómiát alakíthat ki.

Lánytestvérek között miért érzékenyebb?

Az azonos nemű testvérek különösen a lányok gyakrabban hasonlítják magukat egymáshoz. Külső, nőiesség, tanulmányi eredmények, karrier, párkapcsolat, anyaság, az összevetés terepe végtelen. Ha ehhez társul egy érzékelt szülői kivételezés, a rivalizálás mélyebb sebeket ejthet.

Lehet-e utólag gyógyítani?

Felnőttként már nem változtathatjuk meg a gyerekkort, de újraértelmezhetjük. Az első lépés gyakran az, hogy különválasztjuk a tényeket az érzéseinktől. Valóban kivételezés történt, vagy a személyiségbeli különbségeket éltük meg igazságtalanságként?

Segíthet az is, ha felismerjük, hogy a szülők is saját mintáikat követték. Nem mindig tudatos döntés, kit hogyan kezelnek. A testvéri kapcsolat pedig felnőttként már két autonóm ember kapcsolata nem gyermekkori szerepek újrajátszása.