A modern randizás legkegyetlenebb játéka: ez a “breadcrumbing”
Van, amikor nem a szakítás fáj, hanem az, hogy sosem történt meg igazán semmi. Csak az ígéretek, a félmondatok, az üzenetek, amik között ott lebeg a remény - ez a breadcrumbing. Amikor valaki éppen annyi figyelmet ad, hogy ne engedd el, de sosem annyit, hogy valóban közel engedjen magához.
A modern randizás világa tele van félig nyitott ajtókkal. Egy mosoly az üzenetben, egy késő esti „szia, gondoltam rád” vagy egy szív emoji - mindez elég ahhoz, hogy elhidd, valami lehet ebből. Aztán napokig, hetekig semmi. Csak csend. És te újra vársz. Mert hátha most tényleg írni fog.
A breadcrumbing kegyetlensége éppen abban rejlik, hogy sosem ad választ. Nem tudod, mi volt igazi, és mi volt csak vetítés. Nem tudod, lezárni kell-e, ha hivatalosan el sem kezdődött. Mert a „majd találkozunk egyszer” sosem válik dátummá, a „nagyon kedvellek” sosem lesz kapcsolat. Csak morzsák maradnak - épp annyik, hogy ne menj tovább.
A breadcrumbingben az a legfájdalmasabb, hogy lassan elhiteti: ennyi jár. Pedig ha valaki nem képes odafordulni, teljesen jelen lenni, az nem a te hiányod, hanem az övé. És bár nehéz elengedni azt, ami talán sosem volt igazi, a felszabadulás abban rejlik, hogy felismered: többet érdemelsz, mint morzsákat.
A modern randizás tele van illúziókkal, fontos azonban határokat szabni és nem engedni a hasonló viselkedést. Ha valaki nem marad, engedd. Mert aki maradni akar, nem hagy morzsákat maga után.