1 hétig csak vízzel mostam arcot – ez történt
Egy ideje mindenhol azt látom, hogy a kevesebb több. Minimalista rutinok, sőt olyanok is vannak, akik szerint a bőrnek semmi másra nincs szüksége, csak vízre.
Szóval kipróbáltam.
Hivatkozás másolása
Egy hétig nem használtam lemosót, szérumot, hidratálót. Csak víz, reggel és este. És őszintén? Nem azt kaptam, amire számítottam.
1–2. nap: Ez sima ügy lesz
Hivatkozás másolásaAz első napok meglepően könnyűek voltak. A bőröm nem húzódott, nem lett extra zsíros sem. Sőt, volt egy olyan érzésem, hogy talán tényleg túlzás ez az egész skincare dolgot.
3. nap: kezd furcsa lenni
Hivatkozás másolásaItt jött az első fordulat. A bőröm tapintása megváltozott. Nem volt látványosan problémás, de:
- kicsit érdesebb lett
- nem volt az a friss érzés
- mintha egy vékony réteg maradt volna rajta
Sminket egyébként nem használtam a hét alatt, de így is érezhető volt a változás.
4–5. nap: a valóság megérkezik
Hivatkozás másolásaNa itt már nem volt kérdés, hogy ez nem működik tökéletesen.
- megjelentek kisebb pattanások
- a T-vonal zsírosabb lett
- az arcbőröm fakóbbnak tűnt
Valószínűleg a szennyeződések, fényvédő-maradványok (igen, azt azért használtam napközben) és a faggyú egyszerűen nem tisztultak megfelelően.
6–7. nap: oké, ezt nem folytatom!
Hivatkozás másolásaA végére egyértelmű lett, hogy a bőröm nem lett egészségesebb attól, hogy mindent elhagytam. Inkább kiszámíthatatlan lett.
Nem drámai szinten, de pont annyira, hogy hiányozzon egy alap rutin és tudjam mire hogy reagál a bőröm.
Amit tanultam belőle
Hivatkozás másolásaA csak víz koncepció jól hangzik, de a valóság árnyaltabb.
- A bőrnek szüksége van tisztításra
- Nem minden termék felesleges
- A túl sok és a túl kevés is probléma lehet
Akkor mi működik?
Hivatkozás másolásaNem a 10 lépéses rutin. De nem is a nulla. Egy alap, működő skincare sokkal reálisabb:
- gyengéd lemosó
- hidratáló
- fényvédő
És ennyi már bőven elég lehet a legtöbb embernek.
Megérte kipróbálni? Igen.
Újra csinálnám? Nem.
A bőröm egyértelműen jobban szereti, ha kap egy kis segítséget.